Amikor Bessenyei Ferenc bemegy színházi öltözőjébe, még Bessenyei Ferenc; leül öltözőtükre elé, szembenéz magával, de tíz perc múlva már Othello vagy Galilei néz vissza; ha kemény léptekkel ment sminkelni, Galileiként már a testtartása is megváltozik, s kicsoszog az öltözőből. Három órával később Galilei ül a tükör elé, s Bessenyei áll fel onnan. Ezt a rejtélyt próbálja megfejteni könyvében Galsai Pongrác: 24 színésznek, a közönség kedvenceinek ad fel kérdéseket, mást-mást mindegyiknek, de mindegyik a színészpálya titkairól vall: álmokról és megvalósításokról, sikerekről és bukásokról, mert mindkettő hozzátartozik e pályához. Ezenkívül persze sok mindenről szó esik még itt, s nem intimitás hajszolása céljából, hanem pusztán azért: ne higgye a néző, hogy a színész élete csak a színpadon élet; a sikerekért meg kell dolgozni keményen, hogy e pálya nemcsak háromórás napi lobogás, hanem huszonegy óra keserves munka is, ha a tulajdonképpeni munkát, ami a színpadon látható, „mellékesnek” tartanánk.
