A francia történelem híres és hírhedt kulcsfigurája volt. „Kalmár pápák” rokona, a cselszövő, méregkeverő Olasz Nő, a nagypolitikai ármánykodás importált nagymestere, a Szent Bertalan-éji tömegmészárlás spiritus rectora, a hideg-rideg, de féltékeny némber, a gyermekei halálára spekuláló, kőszívű anya, a hatalmi téboly megszállottja… így szól, így rögződött az alakját körbeindázó négy évszázados legenda…
Francis Watson, a kitűnő angol történész könyve e legenda hátterét kutatja és tárja föl olvasmányosan a XVI. századi francia történelem avatott ismerőjeként. Carlyle és Macaulay nyomdokain haladva őt sem a száraz tények érdeklik, hanem az események mögötti élet, a történelmi dokumentumokból feltárható jellemrajz. A rettegve gyűlölt királyné igazi portréja rajzolódik ki előttünk, egy nagy formátumú reneszánsz antihős képmása.
Akire talán Montaigne, híres kortársa is gondolt, mikor így elmélkedett szkeptikusan, cinikusan: "Minden társadalomban vannak szükséges, de hitvány és fertelmes hivatások: ezeket bűnök ötvözik, de oly szükségesek, mint bizonyos mérgek az emberi szervezet karbantartásához, de bízzuk csak gyakorlásukat erősebb idegzetű és kevéssé válogatós polgártársainkra, akik becsületüket és lelkiismeretüket szívesen feláldozzák, mint ama régiek, akik vérüket áldozták a haza üdvéért…
