Kalendárium Press Könyvkereskedés

ÚJ

Zsakaranda

Cikkszám: 
227598

A 11 éves Milan halálosan unatkozik franciaországi otthonában; csak a televízión keresztül jutnak el hozzá a távoli tragédiák visszhangtöredékei. Aztán 1994 nyarán a családja befogad egy Ruandából jött állítólagos unokatestvért, Claude-ot. Milant először zavarba ejti ez a hallgatag, sérült fiú, de hamarosan testvérre lel benne: megoszthatja vele a szobáját, a játékait és a szenvedélyeit. Ám az új testvért éppolyan váratlanul ragadják el tőle, ahogyan felbukkant. Milan ismét egyedül marad, és most már a veszteség és a szülők hallgatása is nyomasztja. Később, már fiatalemberként lépésről lépésre, utazásról utazásra eljut a családi titok forrásához, abba az országba, amely a népirtás után próbálja újraépíteni önmagát. Gaël Faye egyedülálló gyengédséggel rajzolja meg szereplői sorsát. Négy generáción át meséli el annak a népnek a történetét, amely a véres múlt dacára párbeszédre, megbocsátásra törekszik.

„Apám állította, hogy a bőrszínük különbsége számára sosem volt gond. A szerelemnek nincs színe, mondogatta. Büszkén mondta, azt hirdetve, hogy nem is látja anyám színét. Mivel anyám hallgatott a származásáról, szinte el is felejtettem, hogy más ég alatt született és nőtt fel, mint mi. Annyira, hogy amikor azon kaptam, hogy kinyarwanda nyelven telefonál, döbbenten megtorpantam, hallva, hogy folyékonyan beszél egy ismeretlen nyelven. Sosem tudtam meg, kivel beszélt.”

Gaël Faye francia-ruandai író, zeneszerző, hiphop-előadó, 1982-ben született Burundiban. A polgárháború kitörése után, 1995-ben családjával Franciaországba költözött. Ott közgazdaságtant tanult, majd két évig egy befektetési alapnál dolgozott Londonban, mielőtt az írásnak és a zenének szentelte magát. Első regénye, a Petit pays (Kis ország) hatalmas sikert aratott Franciaországban: 2016-ban megkapta a Prix Goncourt des Lycéens díjat, és harminc országban adták ki világszerte. Legfrissebb regénye, a Zsakaranda 2024-ben Renaudot-díjat kapott.

Kezdete: 2026.02.15   A készlet erejéig
Megtakarítás: 501 Ft
10
5 000 Ft
4 499 Ft
Részletek

Gaël Faye
Zsakaranda
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2026
Oldalszám: 252
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789636332471

Megjelenés időpontja: 2026. február 5.

Adatok
Megjelenés dátuma:
Megjelenés időpontja: 2026. február 5.
Zsakaranda
Zsakaranda
10
5 000 Ft
4 499 Ft
Webáruház készítés
Pénznem
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok