Wesselényi Miklós (Veress Dániel) - 170 éve hunyt el WESSELÉNYI MIKLÓS

Wesselényi Miklós nevének említésekor önkéntelenül az árvízi hajós, a reformkor egyik főalakja, Széchenyi és Kossuth barátja, a börtönben megvakult romantikus hős, szerelmi kalandok lovagja jut eszünkbe. Az eddigi Wesselényi-képek ilyen élő szoborként ábrázolták hősünket. Veress Dániel író több és más oldalról mutatja be Széchenyi és Kossuth társát, a hazánk történetében nagy változásokat érlelő reformkor küzdő, jobbító szándékú rebellis hősét. Sok érdekes fénykép díszíti a Wesselényi Miklós életét és munkásságát bemutató írást.

2020. április 21-én 170 éve hunyt el WESSELÉNYI MIKLÓS író és politikus

Jelentős szerepet játszott a korabeli közéletben, ő volt a magyarországi reformellenzék egyik vezetője, egyébiránt pedig korának talán legkiválóbb mezőgazdásza.

A nemzet emlékezetében azonban mégis mint "az árvízi hajós" maradt meg, aki az 1839-es nagy pesti árvíz idején fáradtságot nem kímélve, a halálos veszélyt vállalva mentette honfitársait. Tettét különösen azért méltányolták már kortársai is, mert akkortájt a nemesemberek között nem volt szokásban az önfeláldozás, Csekonics báró például a jeges ár tombolása idején szeretett lovainak keresett menedéket. A teljes képhez tartozik, hogy ha valaki tényleg tudott segíteni, az éppen Wesselényi volt, akit rendkívüli fizikummal áldott meg a Teremtő, két kapálózó menyecskével a hóna alatt is gond nélkül kiszaladt egy düledező házból.

Példás helytállásán kívül ma már keveset tudunk róla, pedig érdemei sok tekintetben múlhatatlanok. Jórészt neki köszönhető például, hogy Széchenyi István nem léha főúr, hanem a közjóért munkálkodó ember lett, amint Wesselényi zárójelesen meg is jegyezte: "Sokszor tettem fészkébe tojásaimat, s azokat ő oly szépen kikotolta és felnevelte". Egyébként még magyarul is Wesselényi tanította meg "a legnagyobb magyart", aki hálás is volt emiatt barátjának. Később azonban viszonyuk megromlott, hogy kinek a hibájából, azt most ne firtassuk. De sokan igazat adtak Wesselényinek, amikor keserűen azt írta: "... talán büszkeség nélkül mondhatom el, hogy a hazaszeretet lángját én tápláltam keblében, s hogy az ország állapotáról több felvilágosítást nyújtottam neki, mint amennyit tőle nyertem". (Kalendárium Press)