Kalendárium Press Könyvkereskedés

használt, antikvár könyv

Világhódító Nagy Sándor

Cikkszám: 
189236

Nagy Sándor alakja egészen kivételes helyet foglal el az emberiség történelmében. Hatalmas birodalmakat hódított meg, és katonai géniuszát huszonhárom évszázad sem tudta elhomályosítani. De mégsem ebben rejlik igazi nagysága, hiszen a katonai hódítókat legfeljebb saját nemzedékük szokta a "nagy" jelzővel megajándékozni. A világtörténelem színpadán nem egy híres hadvezér szerepel azóta – Hannibal, Scipió, Attila, Napóleon – de ezek csak a csatatéren arattak babérokat. Makedoniai Alexandros másért lett a világ népeinek Nagy Sándora – azért mert mérhetetlenül nagyobb területekre vitte szét korának műveltségét, a hellén civilizációt, mint bárki előtte vagy utána az emberiség híres hódítói vagy felfedezői közül.

A könyvből megismerjük Alexandros üstökösszerű életpályáját – egy álmodozó, tudásra szomjazó ifjú makedón királyfi, Aristotelés tanítványa elindul, hogy feltérképezze és meghódítsa az ismerős sőt az ismeretlen világot, s tettei nyomán – eleinte maga sem veszi észre- megváltozik az emberiség civilizációjának arculata. S miközben az író rendkívül szuggesztív megjelenítő képességének segítségével fürkésszük a hadvezér, a felderítő, az álomvárakat ostromló és realitásokat villámgyorsan felismerő Alexandros életének külső és belső világát, egyúttal az ókori társadalmak hatalmas freskóképei is megelevenednek előttünk. Méltán állapítja meg Lamb egyik kritikusa, hogy ez a mű a Nagy Sándorról szóló hatalmas irodalomban is kiemelkedő helyre tarthat igényt.

Nincs raktáron
790 Ft
Részletek

Harold Lamb
Világhódító Nagy Sándor
Kiadó: Gondolat
Kiadás éve: 1980
Oldalszám: 462
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9632805720

Közepes állapotú antikvár könyv, a papírborító hiányzik, a keménykötés viseltes. Lásd az állapotfotókat!

Adatok
Szerző:
Harold Lamb
Webáruház készítés
Pénznem
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok