A Montmartre és a Montparnasse bohémvilágának krónikása, a párizsi alvilág irodalmi felfedezője – írta Révai kétkötetes Lexikona 1947-ben Francis Carcóról, az izgalmas apacsregények, fordulatos művész-életrajzok és nosztalgikus emlékiratok szerzőjéről. Carco mindig a különöst, a fantasztikust vagy éppen a beteges jelenségeket kereste: a bűnöző költőt, a párizsi éjszaka „pillangóit” és lovagjaikat vagy ez esetben az alkoholista festőt.
Utrillo sorsához azonban nemcsak a kuriózum keresése vonzotta Carcót: egyike volt azoknak, akik századunk tízes éveiben felismerték, hogy Suzanne Valadon festőnő iszákos bolondos fia nem mindennapi tehetségű festő, s hogy ecsetje nyomán varázslatos életre kelnek Párizs fehér falú házai, régi templomai, kanyargós utcái.
Az ő tollából jelent meg az első nagyobb lélegzetű tanulmány Utrillo művészetéről, s barátságuk egészen a festő haláláig tartott. Így született meg a második Utrillo-könyv, az esszé, életrajz és memoár érdekes keveréke.
