Kalendárium Press Könyvkereskedés

használt, antikvár könyv

Utazás az Egyenlítő körül

Cikkszám: 
614947

A szerző 1895 nyarán világkörüli felolvasó útra indult. Utazása éppen egy esztendeig tartott. Huzamosabb ideig tartózkodott Ausztráliában, közben bejárta Új-Zélandot is, majd áthajózott Indiába, ahol számos meghívásnak tett eleget, és sorra meglátogatta India nevezetes városait. Azután Ceylon és a Mauritius-sziget érintésével Dél-Afrikába hajózott, s itt szintén több városban megfordult.

Ennek az útnak az élményeit örökítette meg 1897-ben megjelent művében, amely nagy sikert aratott, s azóta is számtalan kiadást ért meg világszerte. Magyarországon is több ízben megjelent ez a nevezetes könyv, és mindig új meg új híveket toboroz magának az olvasók táborában lebilincselően érdekes tartalmával, stílusának páratlan humorával s nem utolsósorban azzal, hogy szerzője a könyv lapjain a szatíra fegyverével küzd az előítéletek ellen, leleplezi a gyarmati rendszer számos bűnét, és harcol a társadalmi igazságért.

Mark Twain útijegyzeteiből az olvasó nemcsak az érintett országok sok sajátos vonását ismeri meg, hanem kibontakozik előtte egy nagy humanista író rokonszenves és tiszteletre méltó egyénisége is.

Raktáron 1 db
790 Ft
Részletek

Mark Twain
Utazás az Egyenlítő körül
Fordította: Benedek Marcell
Kiadó: Gondolat
Kiadás éve: 1963
Oldalszám: 516
Kötés: keménykötés

jó állapotú antikvár könyv, de a papírborító hiányzik

Utazás az Egyenlítő körül
Utazás az Egyenlítő körül
790 Ft
Webáruház készítés
Pénznem
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok