A Hanyatt-homlok a nyolcvanas évek legelején íródott, midőn a cenzúra rohamokban működött. Gondoltam egy merészet: kisregényt komponálok, kizárólag álmokból. Drága cenzor urak (hm, elvtársak), álmodni azért csak szabad… vagy nem?! Az Utána tánc 2024-ben készült. Miért lett visszatérő álmaim főszereplője a régóta halott apám? Válasz fizetve.

Részlet:
„Táncoltunk apámmal pattogós német nyelvű dalra is, de az ugyanúgy valcer volt – walzer –, ahogyan az összes zene, amiket álmaimban a talpunk alá húztak, a szöveget nem értettem, már csak azért sem, mert hamarosan elnyomta a masírozás ütemes döngése, szigorú négynegyed győzte le az umtattát, vamm, vamm, vamm, vamm, gyors vágással a díszszemlékre kerültem, gyerekkoromba, immár apátlanul, mi, környékbeli srácok április negyedikén kiszaladtunk a Dózsa György útra, kötélkordon került a járda úttest felőli pereméhez, hogy visszatartsa a bámészkodók tömegét, vonultak a századok, buffogtak a csizmás talpak, akkoriban még nem volt betonozás, az úgynevezett kiskövek borították a széles úttestet, félkörös mintázatban, a gyalogságot követték a huszárok, kivont karddal, a patkók klopfolták a ritmust, utánuk dübörögtek a tankok, majd az ágyúvontató teherautók, mindeközben bőgött a harang alakú szürke vasmegafonokból az induló, félelemmel keveredő bámulattal figyeltem a magyar néphadsereg vonuló részlegeit, észrevétlenül felnőtté válva, majd újra gyerekké, elöntött a kétségbeesés, hova lett apa? hol az apám? apa, hol vagy, hová tűntél? – e kérdés rémült kunkorára ébredtem, jeges verítékben, vasízű szájjal, sajgó derékkal.”