Ivan Bunyint, az első Nobel-díjas orosz írót hajlamos egyoldalúan szemlélni az irodalomtörténet, elsősorban a forradalom előtti nemesi és falusi világ hanyatlásának krónikását látva meg benne. A Tolsztoj megszabadulása válogatott elbeszéléseit olvasva egy másik Bunyinra csodálkozhatunk rá, aki nem csak a „régi Oroszország” pusztulásáról, vagy éppen a szerelemről írt a maga lírai szépségű nyelvén.
Ezek a magyar nyelven többségükben most először megjelenő írások egy összetettebb, mélyen filozofikus szerzőt tárnak elénk, akit mindenekelőtt törékeny emberi létezésünk talányai foglalkoztattak – aki élet, halál és öröklét megválaszolatlan rejtélyeire kereste a választ, hol a pravoszláv hittől, hol a buddhizmus bölcseletétől ihletetten, de mindvégig a mai olvasó számára is élvezetes és elgondolkodtató formában. Szintén halál és halhatatlanság témáját járja körül kötetünk utószava, összevetve Bunyin és a nagy előd, Tolsztoj halálfilozófiáját.
„Csupán egy dolgot tudtam minden kétség és habozás nélkül – hogy létezik valami, ami még a földi ősidők mélységénél is magasztosabb… talán az a titok, amelyet némán őrzött ez az éjszaka… És először gondoltam arra, hogy talán éppen ez a jelentőségteljes dolog, amit általában halálnak neveznek, nézett farkasszemet velem ezen az éjszakán, és hogy első alkalommal fogadtam őt nyugodtan, és értettem meg úgy, ahogyan az embernek kellene…”
