A művésznő, aki mindig énekel, vagy épp egy hintáról ereszkedik alá, hogy aztán táncoljon, ugráljon, cigánykereket vessen. Mint tudjuk, egy hölgy koráról nem illik beszélni, ám a művésznő ezt nem is titkolja el senki elől. Mi csak annyit súgunk meg, hogy túl van már a hetvenen. De az már biztosan nem titok, hogy születésnapját március 28-án ünnepli. Tehetsége már kisgyerekként is szikrázó volt, mindig és mindenhol színházasdit játszott, ahol énekelt, táncolt, s ahol – az egyszerűség kedvéért – övé volt minden szerep. Nem csoda hát, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán kötött ki, mit 1952-ben el is végzett. Már ugyanabban az évben a Madách Színházhoz szerződött, amiből 1980-ban kacsintott ki a Népszínház, majd a Nemzeti Színház felé. 1990-ben azonban visszatért a Madách Színházhoz, melyhez azóta is hűségesen ragaszkodik. A művésznőt igazi jelenségként tartják számon, aki egyszer látta, biztosan nem feledi többé. Mindene jellegzetes. A megjelenése, a hangja, és szerepformálásai is „Psotások”.

Munkáját a szakma 1959-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazta, 1966-ban megkapta a legrangosabb elismerésnek számító Kossuth-díjat, Érdemes művész 1976-ban lett, Kiváló művész pedig 1982-ben, a Fővárosi Nívódíj-at 1990-ben érdemelte ki, az Erzsébet-díjat 1992-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével 1994-ben jutalmazták, Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában pedig 1996-ban. Önéletrajzi ihletésű könyve Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk címmel jelent meg. Feledhetetlen alakítást nyújtott a Roncsderby című egyszemélyes előadásban, hangját több zenei lemez is őrzi.