Kalendárium Press Könyvkereskedés

használt, antikvár könyv

Szent Ágoston megtérése

Cikkszám: 
282467

Ez a könyv szakít a hagyományos megközelítéssel, és Szent Ágoston pályájának első szakaszát, beleértve megtérésének folyamatát és korai írásainak teológiai tanítását, abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen keresztény teológiai és írásmagyarázati hagyományhoz csatlakozott Ágoston, amikor 386-ban, harminckét esztendős korában visszatért ahhoz a valláshoz, amellyel már gyermekkorában találkozott. Korai teológiája leginkább egy alexandriai jellegű kereszténységre emlékeztet, de nem világos, hogy milyen könyvekből ismerhette meg ezt a kereszténységet.

A jelen tanulmány többek között ezzel a kérdéssel kíván foglalkozni, még akkor is, ha szerzője tisztában van azzal, hogy nem tud minden szempontból megnyugtató választ adni a felvetett kérdésekre. Gyakorta pusztán feltevéseket fogalmaz meg, néha megoldási lehetőségeket javasol, és olykor talán meglepő következtetéseket von le. Ilyen meglepő következtetésre utal a tanulmány alcíme is, amennyiben Ágoston megtérését kapcsolatba hozza egy sajátos teológiai hagyomány, az úgynevezett origenizmus történetével.

Raktáron 1 db
3 590 Ft
Részletek

Heidl György
Szent Ágoston megtérése
Egy fejezet az origenizmus történetéből
Kiadó: Kairosz
Kiadás éve: 2001
Oldalszám: 378
Kötés: puhakötés
ISBN: 9639406198

jó állapotú antikvár könyv

Szent Ágoston megtérése
Szent Ágoston megtérése
3 590 Ft
Webáruház készítés
Pénznem
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok