Szél hozott

2022. október 3-án 65 éve hunyt el SZABÓ LŐRINC költő

A legjelesebb alkotók általában derék emberek is, ezért aztán nemcsak a műveiket lehet csodálni, de őket is lehet szeretni. Szabó Lőrinc kivételt képez a szabály alól, emberi tulajdonságai ugyanis nem túl rokonszenvesek, de ő sem szerette az embereket, barátai alig voltak, és általában is utálattal viszonyult mindenhez, amit maga körül látott.

Különlegesen pesszimista versei persze a maguk nemében csodálatos alkotások, csakúgy mint talán leghíresebb kötetének, A huszonhatodik évnek a költeményei, amelyeket a miatta öngyilkosságot elkövetett szeretője halálára írt. Mert talán mondani sem kell, hogy nős ember létére szeretőt tartott, akinek szintúgy volt házastársa, de ez persze nem igazán zavarta, mint ahogy az sem, hogy a negyedszázadon át tartott viszony alatt felesége is többször kísérelte meg eldobni magától az életet. "Ha emberségesebb, ő lehetett volna a közelmúlt évtizedek legnagyobb magyar költője" - írta róla Hegedűs Géza, találó megállapítása azonban nem azt jelenti, hogy Szabó Lőrinc érzelem nélküli ember lett volna, az például nagyon bántotta, hogy zűrös életével fájdalmat okoz gyermekeinek, s lelkifurdalásában - vérbeli költőhöz méltó módon - egy sor nagyszerű verset írt róluk, illetve nekik, különösen híresek közülük az ún. Lóci-versek.

Egyébként ő maga is tisztában volt jellembéli hibáival, halála közeledtével meg is írta egyik versében: "Csak a derű óráit számolom..." Sajnos egyik keze elég volt hozzá. (Kalendárium Press)