Ami a fehér ember számára valóságos „Szén-Arábia”, azt az indián a Föld-anya testének tekinti. S a külszíni fejtést az Anya meggyalázásának, hiszen a bulldózerek kiforgatják az ősök csontjait. Ezen mosolyoghatunk: egy törzsi társadalom így gondolkodik.
De az már tragikus valóság, hogy az amerikai préri fölött sötétebb lesz a Nap, elapad a víz (el is lopják), menekül a sas meg a prérifarkas. Hát az indián? „Ő majd alkalmazkodik.”
Az amerikai mítoszokról sorra kiderül: valamennyi hamis. A westernfilmek és a ponyvák áradata épp akkor tört be a szórakoztató iparba, amikor a cowboy eltűnt a Vadnyugat pusztáiról; a leölt bölények után nem legelt többé tehén se már – maradt néhány boy.
Steiner világhírű könyve erkölcstörténet is. Az európai matróznép, a nyomkeresők és a prémvadászok asszony nélkül érkeztek a szűz Amerikába. Indián nők ölelték magukhoz a vándorokat, ők voltak ápolóik és szeretőik. Kínos téma a puritánok számára!
Szerepelnek még környezetvédők, akik sohasem láttak ősvadont, az „indián bizniszen” megtollasodott reklámszakemberek, a „Vörös Hatalom” militánsai. És szegény sápadtarcúak is, akiket most űznek el földjeiről, mint dédapáik a rézbőrűeket. Íme, a Vadnyugat romantika nélkül.
