Raffay Ernő ebben a könyvében egyedülálló módon, kifejezetten szabadkőműves levéltári források alapján mutatja be a titkos szervezet Trianon előtti működését a történelmi Magyarországon. Részletesen vizsgálja az 1867. évi kiegyezés utáni évek történetét, amikor megalakultak a kétféle rítushoz tartozó szabadkőműves páholyok. Bemutatja a két nagypáholy közötti tárgyalásokat, amelyek végül 1886-ban az egyesüléshez vezettek. A szerző arra is rávilágít, hogy milyen okok miatt és milyen tartalmi elemekkel változik, alakul át a hazai szabadkőművesség. Kiderül, miért fordul radikális irányba a titkos társaság, illetve miért kezdi meg a küzdelmet a magyar államrend ellen. A 256 oldalas könyv fő fejezetei: Álláspontok a szabadkőművességről; A magyarországi szabadkőművesség kezdetei; A forradalomtól a kiegyezésig (1848–1867); Páholyok és nagypáholyok a kiegyezés után (1867–1886); Az egységes szabadkőművesség létrejötte; A “szellemi szolgaság szervezete”; Az országgyűlés 1910–1911. évi vitája a szabadkőművességről.

A könyv szerzője, dr. Raffay Ernő a szegedi József Attila Tudományegyetemen történelem–Kelet-Európa története szakán végzett. 1994-től a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, tudományos rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, az Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezetője. Az általa alapított Balkanisztikai Kutatócsoport vezetője. Országgyűlési képviselő (1989–1994), a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára (1990–1993), a Magyar Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának alelnöke (1990), az Erdélyi Szövetség társelnöke (1988–1990), a Trianon Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke (1997). 2007-ben egyik alapítója a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítványnak és szerkesztője a 2009 januárjában indult Trianoni Szemle című tudományos szakfolyóiratnak. Kutatási területe a 19–20. századi magyar történelem és a balkáni népek története, főként a magyar–román kapcsolatok, Erdély és a trianoni békediktátum története.