„Ez az írásom krónika; anyámról, apámról és nagybátyámról szól. Amíg a való világban voltak, olyan erősen fogták le írógépem billentyűit, hogy nem rajzolhattam meg életük költészetének grafikonját. Ma már senki nem fogja a kezemet, s én ámulattal rá-rádöbbenek, hogy nem vagyok már fiatal, s hogy a mulasztás veszélye fenyeget, mert egyedül én adhatok hírt immár arról a sörgyárról, arról a kisvárosról, ahol megállt az idő. Chagall festészetének gaviatikus stílusa ihletett, s a külső, szembeszökő eseményeket feljegyző és montírozó poétikát a vágy belső modelljével ötvöztem, és ez a vágy tette lehetővé, hogy egy fiatalasszonnyá változzam, a képzelet zseblámpájával bevilágítsak a múltba, és megjelenítsek egy életszeletet, melyből szövegbe menthető egy gyönyörű asszony, akit elnyelt a könyörtelen idő."
