Kalendárium Press Könyvkereskedés

használt, antikvár könyv

Philippicák Marcus Antonius ellen

Cikkszám: 
907933

Marcus Tullius Cicerónak a triumvir Marcus Antonius ellen írt tizennégy beszédből álló sorozata hagyományosan a "philippicák" nevet viseli, Démosthenésnek II.Philippos makedón király ellen írt szónoklataira való utalásként.

Beszédeit Cicero, a legnagyobb római szónok, az egykori consul, a "haza atyja" a hagyományos köztársasági eszmények és államrend képviseletében intézi a hatalmaskodó Antonius, az önkényuralom letéteményese ellen. A mű bepillantást enged a római köztársaság legválságosabb időszakába. Cicero, paradox módon támogatja annak a Caius Octavianusnak a felemelkedését, akit Julius Caesar végrendeletében fiává és örökösévé fogadott, abban a reményben, hogy annak politikai kapcsolatait, katonai támogatását felhasználhatja Antonius ellen. Tervei azonban kudarcot vallanak, ő maga pedig áldozatul esik a sértett Antonius bosszúvágyának. Az ifjú Caesar, a későbbi Augustus cserben hagyta öreg támogatóját.

Cicero írásai nem egyszerűen történelmi források, hanem egyben kiváló irodalmi alkotások, a nagy szónok nyelv- és stílusművészetének utolsó emlékei, egyben a támadó szónoklat, az invectiva kiemelkedő példái is.

Raktáron 1 db
1 390 Ft
Részletek

Marcus Tullius Cicero
Philippicák Marcus Antonius ellen
Fordította: Maróti Egon
Kiadó: Szukits
Kiadás éve: 2005
Oldalszám: 258
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9634970990

kifogástalan állapotú antikvár könyv

Adatok
Szerző:
Marcus Tullius Cicero
Philippicák Marcus Antonius ellen
Philippicák Marcus Antonius ellen
1 390 Ft
Webáruház készítés
Pénznem
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok