A papírgaluska a XIX. századi iskola egyik enyhébb büntetési formája volt, amikor is a tanulót nem engedték haza ebédelni, hanem benntartották valamilyen külön feladattal. Ebédre (vagy inkább ebéd helyett) volt ilyenkor papírgaluska. Aki magyar fordításban olvassa a klasszikus költőket, az dús lakomára hivatalos. De van, hogy csak papírgaluska jut neki. A fordítás néha magyarról magyarra is nehéz; Vas István például így használta ezt a kifejezést a Horatius-vita során, amelyről kötetünkben sok szó esik: "És most itt a Corvina szép, új, kétnyelvű kiadása: Horatius összes versének vaskos kötete. Mennyi papír, papír a szövegben is! Mert ennek a hatalmas anyagnak, mármint a magyar nyelvűnek, elcsüggesztően túlnyomó része már nem is kétszersült, hanem papírgaluska – megakad a torkunkon." Nemcsak fordítani nehéz tehát, hanem a fordításokról beszélni is. Kötetünk megkísérli a szembenézést az ókori szövegek magyar fordítástörténetének fontos kérdéseivel, és az ilyen fordításokkal kapcsolatos elméleti, kritikai beszédmódot magát és annak történeti változásait is vizsgálódás tárgyává tenni.