Az irodalmi köztudat elfelejtette, az irodalomtörténet néha fölemlegette, hogy 1842-ben megjelent egy nagyszerű útinapló Itáliáról és Svájcról. Írója fényes történelmi nevet viselt: a nagy Wesselényi Miklósnak, a kor hősének volt az unokahúga: Wesselényi Polixéna.
Rendkívüli jelenség, eredeti egyéniség, izgalmas kalandokban bővelkedő életű asszony. Így jellemzi Jékely Zoltán, útinaplója gondozója és ihletett tollú életrajzírója: „Varázsa alól nők sem zárkózhatnak el, vakmerő, világszomjas és magakereső expedíciója, a társadalomban való forgolódása, korát megelőző humánus ítéletalkotása, szenvedőkkel, megalázottakkal együttérzése s nem utolsósorban: sajgó, önfeláldozó hazaszeretete követésre méltó hősnőjükké emelheti.”
