„Az az ember, akinek az igazság kell, tudós; aki szubjektivitásának saját játékát kívánja biztosítani, író; mit tegyen viszont az az ember, aki a két lehetőség között valamit akar?” Robert Musil önmagához intézett kérdését a huszadik század nem egy regényírója feltehette magának. A regény és az esszé műfaji határának elmosódása idején a regényíró hagyományos státusza is elbizonytalanodott. Musil írói pályája az újfajta dilemmákat különösen drámaian példázza. Fő műve, A tulajdonságok nélküli ember és a vele lassanként eggyé olvadó élete e dilemmák megoldásának a szó eredeti értelmében vett essai-jévé, kísérletévé vált, amelyben a mozgósított tudományos és művészi eszköztár egyenrangú szerepet játszott.
A tulajdonságok nélküli ember magyar fordítása óta Musil eredetisége és nagysága már mifelénk is dereng az elmékben. Ám a három vaskos kötet és a felületes benyomások alapján sokan inább tiszteletre méltó, de olvashatatlan szent szörnyetegnek tartják, semmint az irodalmi műveltség eleven hatóerejének. Zalán Péter pályaképe afféle bevezető kíván lenni ehhez az életműhöz, vezérlő kalauz Musil világának felfedezésre váló tartományaihoz.
