Mit számított a történelem ezen súlyos napjaiban, egy budapesti mulató pusztulása? És egy asszony halála, aki ennek a mulatónak a királynője volt? Az Arizona kifosztott, kirabolt helyisége a felszabadulás után néhány hétig még üresen tátongott, aztán bérbe vette egy eszpresszó-tulajdonos, aki a Nemzeti Színház egyik vezető színészével „irodalmi varietét” csinált az Arizónából. A nézőtér ásítozott az ürességtől. Akkor már nem voltak páholyok, a parkett alatti részt lebetonozták, csupán harminc asztal és körülbelül száz szék várja a vendégeket, de hiába. Két hét múlva az új tulajdonosok elhatározták, hogy „engednek a nívóból”. Leszerződtettek hát néhány táncosnőt és artistát és a műsorhoz, Halász Rudolffal pedig írattak két revüjelenetet. Aztán kiderült, hogy Ady Endre, József Attila, Szép Ernő és Csehov nem férnek össze Halász Rudolf kabarétréfáival és a pikáns kuplékat éneklő görlökkel. Amikor a tulajdonosok bezárták a varietét, végleg meghalt Arizona. Üzlethelyiség és kiállító terem lett belőle. A sors kiszámíthatatlan szeszélye folytán és Kazimir Károly jóvoltából, mégis feltámadt a tetszhalott mulató. Kazimir ötlete volt, hogy új kamaraszínházát, a Thália Stúdiót – e célra megkapta a volt kiállító helyiséget – 1981-ben olyan darabbal nyissa meg, amelyben megelevenedik a valamikor világhírű csodabár története. 1981 decemberében került színre először a Miss Arizona, amely öt éven át, zsúfolt házak előtt idézett fel egy soha vissza nem térő csodálatos, furcsa világot, s amely örökre elsüllyedt, azokkal együtt akik létrehozták.

"1932. december 16-án szomorkás reggelre ébredt a főváros. Sűrű, piszkos köd ereszkedett a háztetőkre, beburkolva a járókelőket, akik a reggeli órákban indultak megkeresni a mindennapi kenyérre, vagy éppen kalácsra valót. Kinek, mi jutott?

A parlamentben tíz órakor kezdődött a költségvetés tárgyalása. Az ország gazdasági helyzetéről festett csöppet sem rózsás kép, bőven adott alkalmat arra, hogy a képviselő urak parázs vitát nyissanak a felelősség kérdéséről. Tehát, hogy kik felelnek azért, amit Eszterházy Móric gróf felszólalásában egy szóval fogalmazott meg: „Csőd!” Amikor pedig Imrédy Béla pénzügyminiszter beismerte, hogy az országnak négyszázötmillió pengő adóssága van, elemi erővel tört ki a vihar, amelyet közben megérkezett miniszterelnök, Gömbös Gyula sem tudott lecsendesíteni."