1944-ben az alig tizennyolc éves Mathilde beleszeret az elzászi falujukban állomásozó francia csapat marokkói tisztjébe, Amin Belhadzsba. Mathilde, aki úgy érzi, hogy a háború megfosztotta fiatalságától, unalmas, szürke életre kárhoztatta, a romantikus regényekből megismert szenvedélyre, érzéki örömökre, kalandokra vágyik. A felszabadulás után követi férjét a francia protektorátusba, Marokkóba, amely ábrándjaiban a felhőtlen kék ég, a ragyogó napsütés, az illatos virágok és zamatos gyümölcsök földje. Ám csalódnia kell, egészen másmilyen valóság vár rá, új hazája hamarosan az elveszett illúziók országává változik számára. A fiatal pár Mekneszben telepszik le, ahol a franciák lakta Újvárost láthatatlan, ám annál leküzdhetetlenebb határ választja el az araboknak otthont adó óvárostól. Míg Amin ádáz munkával igyekszik az örökül kapott terméketlen, köves földből virágzó majorságot teremteni, addig a pénztelenségtől, kirekesztettségtől és magánytól szenvedő Mathilde egyre elkeseredettebben próbálja megtalálni a helyét ebben az etnikai, társadalmi és vallási konfliktusokkal terhelt világban, ahol voltaképpen mindenki idegen, mindenki „mások országában” él: a francia telepesek éppúgy, mint a bennszülöttek, a katonák éppúgy, mint a földművesek. És mindenekelőtt a nők, akik az évszázados hagyományok, szokások, szabályok rabjaként élik az életüket a férfiak országában. A lázadás, a robbanás elkerülhetetlennek tűnik…