A XX. század egyik ikonikus nőalakját, az „isteni” Maria Callast (1923–1977) fénykorában olyan elképesztő, szó szerint hisztérikus rajongás övezte, mint később a legsikeresebb rocksztárokat. Színpadra lépésekor percekig tartó tapssal köszöntötték a világ legnagyobb presztízsű operaházaiban – a milánói Scalában éppúgy, mint a New York-i Metropolitanben –, egyes fellépéseinek színhelyére a repülőtársaságok charterjáratokat indítottak, Luciano Pavarotti pedig azt mondta róla: „Callas az az istennő, akinek mindörökre sikerült összeolvasztania a szót a zenével.”

Maria Callas nemcsak énekesi, hanem színészi teljesítményével is kiemelkedett kortársai közül, így aztán a mozi világába is meghívást kapott a világhírű olasz filmrendezőtől, Pasolinitől.

Callas művészi sikereit magánéletének drámái ellenpontozták. Első férje, aki egyben az ügynöke is volt, gyakorlatilag kifosztotta, a második – a milliárdos görög hajómágnás, Onasszisz – kihasználta és megalázta. A múlt század legnagyobb operacsillaga élete utolsó szakaszát magányosan élte le, hogy aztán halála után legendává váljon.