Kalendárium Press Könyvkereskedés

Kosáry Domokos

Cikkszám: 
827449

Kosáry Domokos (1913-2007) életútja pontos lenyomata a 20. századi magyar történelem megrázkódtatásainak. Bár nem készült történésznek, korának egyik legkiválóbb történetírója lett. Már Görgeyről írt első könyvével megbecsülést vívott ki magának, és a tudományos életben hamarosan fontos pozíciókat töltött be. Felfelé ívelő pályáját a kommunista hatalomátvétel hosszú időre visszavetette. 1957-ben letartóztatták, és hazaárulás vádjával börtönbe zárták. Túlélését a történelem viharai között tudatosan megőrzött személyes integritásának és szellemi szuverenitásának köszönhette. A történész, vallotta, „ne hajoljon meg, csak az igazság előtt”. Szabadulása után ismét kinyílt számára a világ, és – negyedszázados késéssel – itthon is kezdték elismerni kivételes szakmai teljesítményét. Az igazi jóvátételt és megbecsülést azonban csak a rendszerváltás hozta el számára, amikor az MTA elnökévé választották. Utolsó éveiben többször fellépett a burjánzó áltudományos nézetek ellen, melyektől nemzetének tisztánlátását és realitásérzékét féltette.

Hagyatékát feldolgozva Romsics Ignác az életét intenzíven élő magánembert is közel hozza az olvasóhoz, ugyanakkor eddigi könyveihez hasonlóan egy újabb perspektívát ad a korszak megértéséhez.

„Túléltünk tíz évszázadot, miközben letűnt a szultánok, a Hitlerek meg a Sztálinok uralma. Ötvenhatot drámai módon leverték. Katasztrófa volt? Igen. Sikertelen volt? Nem volt sikertelen. Nemcsak azért, mert Magyarországon puha diktatúra váltotta föl a kemény diktatúrát, […] hanem különösen azért, mert gyengítette a Szovjetunió nemzetközi pozícióját. A balsors komplexuma így a magyarokra sem áll: a magyar történelem talán inkább a veszedelmek túlélési sikersorozatának tekinthető.”

Kezdete: 2025.06.06   Vége: 2026.05.28
Megtakarítás: 1 000 Ft
10
9 999 Ft
8 999 Ft
Részletek

Romsics Ignác
Kosáry Domokos
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 592
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789636205720

Megjelenés időpontja: 2025. május 28.

Adatok
Megjelenés dátuma:
Megjelenés időpontja: 2025. május 28.
Kosáry Domokos
Kosáry Domokos
10
9 999 Ft
8 999 Ft
Webáruház készítés
Pénznem
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok