A szardiszi Sztratón fiúszerelemről szóló műve az un. Görög Antológia XII. könyvét alkotja. Sztratón könyve lényegében antológia és antológiában, hiszen tulajdonképpen nem tett mást, mint saját verskötetét más, klasszikus és kortárs epigrammaköltők (Rhianosz, Meleagrosz, Kallimakhosz, Alkaiosz, stb.) remekeivel egészítette ki. Az összeállítás szervességét és dinamizmusát nemcsak az egységes tematika rendkívül variabilis artikulációi biztosítják, hanem az elrendezés sajátságos effektusai is. A mű a legérettebb epigrammatikus hagyomány elképesztően magas művészi színvonalon megírt, immár klasszikus szövegeit tartalmazza, azaz nem pusztán kultúrtörténeti adalékként gazdagíthatja kultúránkat.

A fordítás először jelenik meg magyarul. A bőséges jegyzetapparátus a vállalkozást valóságos „beszélgetőkönyvvé” avatja, s e beszélgetés részeseként az olvasó nemcsak az antik világ reáliáival ismerkedhet meg, hanem a rendkívül potens erotikus költészeti hagyomány máig nyúló művészi recepciójával is szembesül.