Részlet a könyvből:
Göncöl Mari rántott egyet oldaltáskája szíján, felkapta a hátizsákját, gyorsan megcsókolta édesanyját, heves mozdulattal becsapta az előszobaajtót, aztán kettesével átugorva a lépcsőfokokat, sietett a kapu elé. Ideje is volt. A kapuban ugyanis már türelmetlenül és sértődötten topogott barátnője, Elek Márta. El is határozta a várakozás percei alatt, hogy hűvös szótlansággal bünteti majd Marit késéséért, de amikor meglátta az ormótlan bakancsokat, a foltos viharkabátot, nyomban elfeledkezett fogadalmáról és szörnyűlködve felkiáltott:
- De Mari!
Ugyanebben a pillanatban Mari is végignézett Márta lenge nyári ruháján, kecses szandálján, karjára akasztott csinos szatyrán, s éppen olyan hangosan tört ki belőle a méltatlankodás:
- De Márta!
A két lány szinte egyidőben kérdezte egymástól:
- Mi bajod?
- Hogy jutott eszedbe...?
- Azt hiszed, divatbemutatóra megyünk?
- A Himaláját akarod megmászni?
