Minden bizonnyal meglepi majd azokat, akik Szilvási Lajost mai témájú műveiből ismerik, hogy az író most – váratlan játékos kedvvel és egyszersmind gondos kutatással – az 1860-as évek, a kiegyezés korának valóságába merült le, s azt az illúziót kelti fel, mintha a kor nagy elbeszélőinek, Jókainak, Mikszáthnak kortársaként és hódoló tanítványaként szerzette volna e munkát.
A betyárrá lenni kényszerült alig-legény Jegenye Pál kalandos-romantikus történetével az író egy családregény-sorozatot indít el, amelyben napjainkig fogja követni a regény hőseinek és leszármazottaiknak sorsát. Ez az „apokrif’ múltszázadi betyárlegenda a kiegyezés értékelésében – sorsdöntő szükségességének elismerésével – szembefordul a közelmúlt fellengzős, egyoldalú ítéletével. A „bojnyik”, e jóérzésű és ha kell, agyafúrt pásztorlegény üldözésében és mentésében szinte az egész vármegye érdekeltté és részessé válik, s ez a nagyszabású kaland két táborba osztja a megye jelességeit a maradiság és a polgáriasodás frontvonala mentén. Magas pártfogók is társulnak a bojnyik két gyöngéd szívű és bájos, titkos pártolójához; tudta nélkül így ő is kovásza lesz a folyamatnak, ami e történet idejében hatalmas lendülettel megindul Magyarországon: a haladásnak (és gáláns védőszelleme két házasságnak).
