1940 karácsonyán az egyik színházi képeslap körkérdéssel fordult néhány divatos, népszerű színészhez, meséljék el röviden pályafutásuk történetét. Jávor is a megkérdezettek között volt. Versben válaszolt:
Aradról jöttem, kis kosárral, Keserűséggel telt pohárral!
Pályaudvaron háltam este, Kíntól, nyomortól összeesve –
Kóboroltam a pesti járdát, A gazdag várost néztem árván.
Sok volt a kín, kevés az álom, Ezt az utat még egyre járom –
Ma több siker és jobb falat vár, De ifjúságom elszaladt már…
Jávor ekkor, 1940-ben volt sikerei csúcsán. Imádó közönsége valóságos legendát font köréje. Jávor – maga sem tagadta – élvezte a népszerűséget, tett is érte egyet-mást, de lassan nyomasztóvá vált számára, amikor egyre inkább felismerte, hogy a legenda nem is őt, hanem egy szerepet, egy bábot, egy álmot illet. Nem akart ilyen báb lenni, színésznek, művésznek tudta magán filmen s színpadon. A könyv ennek a legendának a története.
