Mikhaél Pszellosz (1018-1079), kora legnagyobb bizánci polihisztora 1060 körül így hasonlította össze a muszlim és a bizánci kultúrát: "az arabok az atyáik bölcsességére büszke görögöket maguk mögött hagyták ... a Bizáncban uralkodó félműveltséget vagy inkább tudatlanságot kigúnyolták ... A dolgok rendje olyannyira visszájára fordult, hogy a hellének barbárokká, a barbárok pedig hellénekké váltak."
Pszellosz joggal becsülte nagyra a korában immár kétszáz éves múltra visszatekintő muszlim filozófiát, amely visszaadta Arisztotelész munkásságának és az újplatonizmus tanításának régi fényét. Ezt az aranykort hosszabbította meg az andalúziai triász (Ibn Báddzsa, Ibn Iufayl és Ibn Rusd) a 12. sz. végéig. A muszlim filozófia az egyetemes filozófiatörténet egyedülálló hajtása. Al-Fárábí politikai filozófiája, Ibn Színá metafizikája és Ibn Rusd Arisztotelész-kommentárja joggal játszotta a közvetítő szerepet az antik és a középkori latin filozófia között, amelynek során tanítói és mesterei is lettek a latin középkornak.
Kötetünk e filozófiai örökség néhány alapvető művének kommentált fordítását tartalmazza.
