A középkor legnagyobb költője, az első modern francia lírikus, François Villon sohasem volt oly népszerű, mint századunkban. Kalandos élettörténetéről filmet készítettek, s modern regényeket és regényes versciklusokat is írtak. Megrendítő emberi sorsát azonban saját versei tárják fel legmélyebben, legigazibban. Verseiből ismerhetjük meg legjobban meghasonlásokkal és ellentmondásokkal teli életét. Megragadó közvetlensége, meleg őszintesége szívbe markol és ellenállhatatlan; ötszáz év távlatából felénk csengő szava ma is töretlenül eleven. Panasszal és iróniával átitatott versei kendőzetlenül festik a XV. század zűrzavaros életét, és mindennél erőteljesebben mutatják meg azt az elpusztíthatatlan életszeretetet, amely a legképtelenebb megpróbáltatások közt is betölti az emberi szívet.

Villon, aki nemegyszer állt az akasztófa árnyékában is, az élet örömeinek dicsőítője. A felbomló középkor formáiban is, káromkodva és panaszkodva is, a jogaiért harcoló és mindig újjászülető ember törhetetlen erejéről tanúskodnak versei.

Ezeket a verseket az tolmácsolja jól, aki a legteljesebb hűséggel adja vissza a költő eredeti szavait. A magyar műfordítás művészetének legjobbjai évtizedek óta fáradoznak azon, hogy megteremtsék az eredetihez hű s az eredetivel egyenértékű magyar Villont. Munkájuk eredményét találja ebben a kötetben az olvasó, Gyergyai Albert nemes veretű utószavával.