"…Amélie Étienne segítségével egy jókora dézsát cipelt be a kamrából; a tűzhely mellé állították, és megtöltötték fürdővízzel. Mme Bertin mutatta Swetznek, hogy vetkőzzön le, és guggoljon a dézsába. Swetz zavartan pislogott, de a két nő felgyűrt ruhaujjal ott várakozott a fürdővíznél, lerúgta hát bakancsát, kibújt a trikójából. E néhány művelet olyannyira kifárasztotta, hogy meg kellett kapaszkodnia… remegő lábikrái láttán érte kaptak, könnyedén felemelték, és beültették a meleg vízbe…" – Swetzet, a francia fogságban sínylődő magyar fiatalembert könyörületes asszonyi kezek életre dédelgetik, s egy Nancy melletti tanyán, annyi kegyetlen, embertelen élmény után végre megismerheti a szeretetet és a szerelmet. Sorsa mégsem a boldogság lesz. Miért? Rosszul választott? Volt-e egyáltalán választása?

A címadó kisregényben, miként a kötet novelláiban is, megsérült embersorsok, kapcsolatok reális és groteszk rajzát tárja elénk az író. Hősei szenvedéllyel keresik az utat egymáshoz. De amint szembekerülnek, tehetetlenül állnak, egyikük sem meri, tudja kimondani, milyen nagy szüksége van a másikra. Rossz szavakat használnak, elvétik a hangsúlyt – s végül is elfordulnak. De nem akarnak belenyugodni a magányba. Úgy vélik: csupán kishitűek, s újra és újra kinyújtják tétova kezüket egymás felé.

Az író új könyvében az egymással és a körülményekkel megütköző, a vereséget elismerni nem akaró, de a helyzetüket mégis megsejtő emberek sokféle történetével felébreszti érzékenységünket sorsunk átélésére.