Elif Shafak új regényének központi motívuma a víz. Egyetlen vízcsepp útját követjük végig az ókori Mezopotámiától a 19. századi Anglián át napjainkig.

A regény monumentális tabló: a vízcsepp révén összekapcsolódik múlt és jelen: az asszír uralkodótól, Assurbanipaltól indulva a viktoriánus Londonban élő polihisztor, Arthur Smyth életén át a huszonegyedik századi jazidi kislányig, Narinig követjük a víz útját. Shafak több szálon futó meséje a vízcsepp perspektívájából láttatja az emberiség történetét, köti össze a politikát, a kultúrát és a jelenkor legszorongatóbb kérdését, a fenyegető klímakatasztrófát.

A Folyók vannak az égben azonban nem a rettegésről szól. Shafak azt mutatja meg, hogy a víz nemcsak természeti erő, hanem az emberiség állandó társa is, amely végigkíséri az irodalom és a kultúra történetét az özönvíz epikus meséjétől a Gilgamesen át napjainkig, s amely az idő folytonosságára és az ősök közelségére is emlékeztet minket.