Már több mint 100 éve, hogy az utolsó magyar kormányzó Fiume (mai hivatalos nevén: Rijeka) elhagyására kényszerült. Ezzel új fejezet kezdődött a – Szent Koronánk ékkövének 1779-től számított – város történetében. A már addig is két ízben erővel megszakított újkori magyar fennhatóság nem egészen másfél évszázada azonban bátran állhat a történelem ítélőszéke elé. A magyar közigazgatás második visszatérésétől, azaz 1870-től soha nem látott ütemben fejlődő kikötőváros az I. világháború előestéjére – nagyrészt az óriási mértékű állami szerepvállalásnak köszönhetően – Európa 10. legnagyobb kikötőjévé küzdötte fel magát. A töretlenül fejlődő Fiume persze – miként napjainkban, úgy a XX. század elején (is) – mindenkinek mást jelentett: a tőkepénzes mágnások, a robotoló dokkmunkások, a hazától végleg itt búcsúzó kivándorló százezrek, a tenger viszontagságaihoz szokott „hajós emberek”, a helyi polgárok vagy a pesti kávéházak törzsvendégei hol előnyeit, hol hátrányait vagy éppen idealizált képét tapasztalhatták meg.

Juhász Imre több vonatkozásban is hiánypótló könyve felidézi Fiume történelmi múltját, és nagyszámú fotó segítségével valódi időutazásra és képzeletbeli sétára invitálja az olvasót. Kuriózuma a várost érintő magyar jogszabályokra fókuszáló jogtörténet – amely hangsúlyosan kapott helyet a műben –, mivel ilyen összefoglalás eddig nem jelent meg magyarul. Végre nem más nemzetek, ellenérdekelt utódállamok politikailag motivált, a történelmet legjobb esetben is agyonhallgató bédekkerét tarthatjuk kezünkben, hanem igazi „szerelmes földrajzot”, amely minden magyarul érző embernek közelebb hozhatja közös múltunk egy darabját.