Az énekes Jao Tian éppen New Yorkban lép fel a Kínai Állami Népi Együttessel, amikor régi ismerőse, az Egyesült Államokban élő Han Japin felkéri, hogy Tajvan nemzeti ünnepén énekeljen el néhány dalt a helyi kínai bevándorló közösség előtt, nem kevés tiszteletdíj fejében. Tian eleget tesz a kérésnek, így nem a társulattal tér haza Pekingbe, az erre jogosító engedélyt viszont elmulasztja beszerezni. Otthon már szankciókkal várják: felfüggesztik, önkritikát kell gyakorolnia, az útlevelét is be akarják vonni. Tiannak gyors döntést kell hoznia, és ő a szabadság földjét választja: visszautazik az Egyesült Államokba, ahol a bevándorlók sokszínű, ám lemondásokkal és néha kisebb sikerekkel kecsegtető élete jut neki osztályrészül. Az ismertsége miatt azonban a kínai hatóságok utánanyúlnak: hol szép szavakkal, hol pénzzel, hol egyéb, nemtelen eszközökkel próbálják befolyásolni. Ám ő mindent megtesz, hogy megőrizze a hangját, a művészetét – és a méltóságát. Ennek pedig igen nagy ára van: nem láthatja a családját, és olykor az énekléssel nehezen összeegyeztethető munkákat is el kell vállalnia.

A 2021-ben megjelent Egy örökké tartó dal különös érzékenységgel rajzolja meg a bevándorlók mindennapjait, és nem csupán a szabadság, a művészi feddhetetlenség vagy a mindenhová beférkőző hatalom kérdéseit boncolgatja, hanem azt is megmutatja, milyen kafkai útvesztőkben bolyonganak a 21. század elejének kiszolgáltatott hősei.

Ha Jin legújabb regénye – a Várakozás-hoz hasonlóan – egyszerre izgalmas, reményteli és szívszorító elbeszélés.