„SHELBY! – KIÁLTOTTA TERESA HATÁROZOTTAN. – JELRE!”

Hangos és érthető volt a hangja. Amint elfordítottam a fejem, hogy Teresára nézzek, a gyík felrohant egy vékony fatörzsön, ahol nem értem el. Sürgetően nézett rám. Én visszanéztem rá. Valamit akar?

Valamilyen illat áradt felém az asztal felől. Igen! Egy jutalomfalat hevert rajta. Még jobb, mint a gyík! Az asztal felé futottam, két mellső mancsomat feltettem a lapjára, és bekaptam
a jutalomfalatot.

– Jó kislány vagy, Shelby. Jó kislány – dicsért meg Teresa.

Szerettem a hangját, amikor azt mondta nekem, hogy jó kislány vagyok. Ez majdnem olyan csodás volt, mint egy jutalomfalat.