Születésétől kora haláláig kíséri hősnőjét a szerző: Ditte egyénien szép, okos, vonzó, akaraterős lényéből sugárzik a szeretet, de környező világa nem ismeri fel értékét. Igaz szerelemre vágyik, de csak suta, kínos kalandok jutnak neki. Mikor igaz szerelemre talál, szakítania kell, és csak akkor ébred annak a férfinak az értékére, aki élete végéig kíséri, amikor már késő. Túláradó szeretete gyerekekre, tehetetlen öregekre, féleszű korhelyekre árad, és mint a gyertya világa, mindent felderít, ami a fénykörébe jut. Ditte nem romlik el abban a züllött környezetben sem, amelyben megfeneklik az élete, de kilobban, elsorvad, mielőtt még kivirult volna. Minden nyomorúság és kísértés közt is hű marad eszményeihez, nem bukik el, de megsemmisül.

A háttérben kirajzolódik a századforduló Dániájának falusi és városi élete, a szenvedők és lázadók, a bűnözők és a tisztes nyomorban tűrők viszontagságos sorsa. A nagy regények közé tartozik e könyv: izgalmas, megrendítő olvasmány, megkönnyeztet és felháborít, néha mosolyt csal az olvasó ajkára, de mindenképpen elgondolkoztatja, indulatokat vált ki belőle. Ha a szerző irodalmi rokonságát keressük, Zola nevét említhetnők, de hangvétele líraibb, inkább, vagy elsősorban a szívhez, az érzelmekhez szól: néha mintha a mi Gelléri Andor Endrénk „tündéri realizmusa” sugározna a regény lapjairól.