Ötvennyolcz esztendős korában kezdett bele Benvenuto Cellini saját életrajzának megírásába. De nem volt kenyere az írás. Csakhamar egy fiúcskát fogadott magához és miközben ötvösmunkáin dolgozott, neki mondta tollba a történetet. A kéziratot a következő, 1559. év tavaszán azzal a kéréssel küldte meg Benedetto Varchinak, hagy javítson, símítson rajta, de a jeles író helyes érzéke úgy találta. hogy minden változtatás csak ártalmára lenne a mű eredetiségének. Cellini folytatta az életrajzot: az 1562. évig mondja el élete eseményeit a nélkül, hogy művét teljesen befejezte, végleges formába öntötte, az itt-ott mutatkozó hézagokat pótolta volna. Kilencz év múlva, 1571-ben meghalt.

Meglehet, hogy Giorgio Vasari nagy műve 1550-ben megjelent első kiadásának sikere is ösztönözte őt önéletrajzának megírására, hiszen az arezzói mester, a kit Cellini oly kevéssé szívelt, ha nem is hallgatott teljesen az önérzetes ötvösről, kétségkívül kevésbbé bőkezű volt vele, mint olyan egykorú művészekkel szemben, a kiket az ellenségeinek tekintett. Cellini valószínűleg művének kinyomatására is gondolt, de érthetők az okok, a melyek miatt arról lemondott: túlságosan sok kortársának tapintott benne elevenére és azok közt volt maga Cosimo herczeg is, a ki három évvel túlélte őt...