Kalendárium Press Könyvkereskedés

Az örökkévaló dolgok könyve

Cikkszám: 
381604

„Tegnap este felnéztem a holdra, és azon tűnődtem, vajon te is a holdat nézed-e. Most, amikor a lahóriakat hol erre, hol arra az oldalra sorolják, vigasztal a tudat, hogy ugyanaz a hold világítja be mindkettőnk éjjelét. Hogy mindegy neki, a Delhi vagy a Sáhálámí kapu, egy mecset vagy egy templom felett ragyog, nem olvasta a Koránt, sem a Gítát. Bizonyára lesznek még gyönyörteli napok a megosztottságon túl is, ahol nekünk is lesz helyünk. Egy hely, ahol a jázmin megmarad. Egy ég, e felett az ég felett, ahol a szél, szamír felemelkedik, hogy elérje a mennyeket, firdauszt. Egy hely, ahol egybe forrhatunk.”

A tízéves Szamír Vidzs élete örökre megváltozik, amikor 1938-ban, egy januári reggelen megpillantja a pisztáciazöld szemű Firdausz Khánt. A családja parfümüzletében dolgozó hindu fiú és az édesapja mellett kalligráfiát tanuló muszlim kislány barátságot kötnek, és egymás mellett tanulják ki családjaik ősi mesterségét. Az évek múltával hivatásuk egy életen át tartó művészi szenvedéllyé, kapcsolatuk pedig mindent elsöprő szerelemmé nemesedik, és a két fiatal arról ábrándozik, hogy egy nap majd összeköthetik a sorsukat.

A történelem vihara azonban szeretett szülővárosukat, Lahórt is eléri, és az utcákon hamarosan véres összecsapások folynak. A szerelmesek két ellenséges oldalon találják magukat; Szamír indiai, Firdausz pedig pakisztáni lesz, és mindkettőjüknek súlyos döntéseket kell meghozniuk, melyek messzire sodorják őket egymástól. Vajon mit őriznek meg a múltból, miközben egyre távolabb kerülnek fiatalságuktól és a szerelmüktől?

Kezdete: 2024.04.14   A készlet erejéig
Megtakarítás: 1 649 Ft
29
5 499 Ft
3 850 Ft
Részletek

Aanchal Malhotra
Az örökkévaló dolgok könyve
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 486
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789636042943

Adatok
Szerző:
Aanchal Malhotra
Az örökkévaló dolgok könyve
Az örökkévaló dolgok könyve
29
5 499 Ft
3 850 Ft
Webáruház készítés
Pénznem
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok