„Tegnap este felnéztem a holdra, és azon tűnődtem, vajon te is a holdat nézed-e. Most, amikor a lahóriakat hol erre, hol arra az oldalra sorolják, vigasztal a tudat, hogy ugyanaz a hold világítja be mindkettőnk éjjelét. Hogy mindegy neki, a Delhi vagy a Sáhálámí kapu, egy mecset vagy egy templom felett ragyog, nem olvasta a Koránt, sem a Gítát. Bizonyára lesznek még gyönyörteli napok a megosztottságon túl is, ahol nekünk is lesz helyünk. Egy hely, ahol a jázmin megmarad. Egy ég, e felett az ég felett, ahol a szél, szamír felemelkedik, hogy elérje a mennyeket, firdauszt. Egy hely, ahol egybe forrhatunk.”
A tízéves Szamír Vidzs élete örökre megváltozik, amikor 1938-ban, egy januári reggelen megpillantja a pisztáciazöld szemű Firdausz Khánt. A családja parfümüzletében dolgozó hindu fiú és az édesapja mellett kalligráfiát tanuló muszlim kislány barátságot kötnek, és egymás mellett tanulják ki családjaik ősi mesterségét. Az évek múltával hivatásuk egy életen át tartó művészi szenvedéllyé, kapcsolatuk pedig mindent elsöprő szerelemmé nemesedik, és a két fiatal arról ábrándozik, hogy egy nap majd összeköthetik a sorsukat.
A történelem vihara azonban szeretett szülővárosukat, Lahórt is eléri, és az utcákon hamarosan véres összecsapások folynak. A szerelmesek két ellenséges oldalon találják magukat; Szamír indiai, Firdausz pedig pakisztáni lesz, és mindkettőjüknek súlyos döntéseket kell meghozniuk, melyek messzire sodorják őket egymástól. Vajon mit őriznek meg a múltból, miközben egyre távolabb kerülnek fiatalságuktól és a szerelmüktől?
