A tenyésztőknek sasszemük van, már az első pár hét alatt kiválogatják a legéletképesebb jószágokat. Az alomban ezek a legerőszakosabbak, főleg, ha kajálásról van szó. Fontos, hogy a kiszemelt kutyát ingerszegény környezetben tartsák, elkülönítve.
Meg kell akadályozni a kutya szocializációját, vagyis, hogy más kutyákkal és emberekkel érintkezésbe kerüljön. Egy istene lehet csak: a gazdája. A láncon tartott, elszigetelten élő eb magától is bevadul, ám ezt még fokozni kell. Amikor az állat idegrendszere tökéletesen instabillá vált, az ingerküszöb a nulla alatt van, kezdődhet a kutya fizikai felkészítése: fokozatos futtatás, majd futóasztalra kötik, ahol naponta több kilométert is „lepörgetnek" vele. A futószalag elé valamilyen csalit szoktak kötni, hogy meglegyen a szükséges motiváció. Például macskát, kiskutyát, nyulat. Az viszont tökéletesen légből kapott hülyeség, hogy a viadorok saját sintéreket foglalkoztatnak, akik begyűjtik és csaliként eladják nekik a kóbor ebeket. Következik a küzdőeb fogásának erősítése. Vagyis, hogy kőkemény legyen a harapása.
A felkészítő procedúra mellett, megismerkedhetünk a harcikutyák fajtáival, és a magyar jogszabályokkal.