Kalendárium Press Könyvkereskedés

Az imádságról és a vértanúságról

Cikkszám: 
436773

Órigenész az ókori görög nyelvű keresztény tudományosság és spiritualitás meghatározó alakja, aki a rendszeres teológia, a szentírási szövegmagyarázat, az apologetika és a lelkiség területén évszázadokon át meghatározó befolyást gyakorolt a keresztény gondolkodásra.

A kötetben közölt munkái közül Az imádságról, a Buzdítás a vértanúságra, valamint a Párbeszéd Hérakleidésszel és püspöktársaival című művei főleg mint lelki vezetőt mutatják be őt.

Az egyház kebelén belül zajló viták körébe tartozik a Szentírással kapcsolatos tudományos diszkusszióinak csoportja. Ezeknek a vitáknak valóságos gyöngyszeme Julius Africanus levele Órigenészhez és Órigenész erre írt válasza.

A Lukács evangéliumához készült – eredetileg katekumeneknek szánt – kommentárjai és homíliái alkalmat adnak számára, hogy érveljen Mária szüzességének tézise mellett, így ezek közül a hatodik és hetedik homília a mariológia egyik legkorábbi alapszövegének számít.

Órigenész műveinek jelen kiadását Caesareai Euszebiosz szavaival ajánljuk a hitében elmélyülni vágyó, vagy éppen érdeklődő, kereső olvasóknak: „azt tanította, hogy a magatartásnak pontosan egyeznie kell a szóval, és főleg emiatt vonzott – Isten kegyelmével megsegítve – sokakat követésére”.

Kezdete: 2022.07.22   A készlet erejéig
Megtakarítás: 1 380 Ft
30
4 600 Ft
3 220 Ft
Részletek

Órigenész
Az imádságról és a vértanúságról
Szerkesztette: Vanyó László
Fordította: Vanyó László, Somos Róbert
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 396
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632779898

Az imádságról és a vértanúságról
Az imádságról és a vértanúságról
30
4 600 Ft
3 220 Ft
Webáruház készítés
Pénznem
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok