Algír nyomornegyedétől a Nobel-díjig

A tizenkilenc tanulmányt magában foglaló kötet a Nobel-­díjas Albert Camus életét és életművét mutatja be. Az első ember című posztumusz, önéletrajzi ihletésű regényéből megismerjük a kivételes képességekkel rendelkező, ám mély nyomorban élő, apa nélkül, írástudatlan anya és zsarnok nagymama mellett felcseperedő gyermek iskolás éveit. Tanítója és jótevője, Louis Germain nyitotta meg előtte a továbbtanulás lehetőségének útját.

Sor kerül az író magánéletének ismert és kevéssé ismert részleteire, számos hazai és külföldi útjának irodalmi vonatkozásaira, bonyolult és viharos szerelmi életére, szoros kötődésére a festészethez.
A tanulmányok sokoldalú megközelítéssel elemzik ­Camus első, megtagadott művét, a Boldog halált, valamint világhírű regényeit, Az idegent, A pestist és A bukást, rávilágítva a ­camus-i életmű eszmei, etikai és esztétikai kérdéseire.

Nem maradhatott ki a kötetből barátjával és munkatársával, Jean-Paul Sartre-ral való ellentmondásos kapcsolata és barátságuk megszakítása sem.

Szívünkhöz különösen közel áll az a Camus, aki az 1956-os forradalom mellett egyedülálló módon kiállt, és aki megrendítő hitvallást tett A magyarok vére című írásában: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában.”