A törökverőt a magyar történelmi regények sorában a legelsők, a legismertebbek között tartjuk számon. 1938-ban, a fasizmus előretörésének idején írta Darvas József. Akkor idézte fel a törökverő nagy hadvezér, Hunyadi János alakját, amikor az új veszedelem, a fasizmus térhódítása ellen újból olyan nagy szükség volt minden nemzeti erő összefogására. Hunyadi mert fegyvert adni jobbágyai kezébe a török ellen, nem félt, hogy ellene fordítják, tudta, hogy a jobbágyok nemcsak az ő földbirtokát védik, hanem a maguk életét is és az egész nemzetét is.

A történelem nagy napjai elevenednek meg a regény lapjain. Husz Jánost Zsigmond császár megégeti, a huszitákat leverik, az elégedetlenség nőttön nő — s közben jön a török, egyre közelebb, elözönléssel fenyegetve nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát is. Ebben a kívül-belül zaklatott, dúlt korszakban nő föl Hunyadi János — a királyi szolgálatban álló zsoldosvezér — a magyar történelem egyik legnagyobb hősévé.

Szülőföldjét bemutató szociográfiájával tűnt fel Darvas József, szélesebb körben mégis A törökverő regényével lett ismert író. A nála fiatalabb nemzedékekre főként a felszabadulás napjaiban írt Város az ingoványon című esszéje hatott, a nemzeti felelősség ébresztésével; az 1963-as keletű Részeg eső kétségtelenül az egyik legjobb műve.

Orosházán született, 1912-ben. Nehéz gyermekkora és ifjúsága mindenhova elkísérő, eszméltető élménye. Korán elveszítette apját, ő pedig sok nélkülözés, szenvedés árán szerezte meg a tanítói oklevelet.

Szabadverseit 1932-ben a Szivárvány, első novelláját 1934-ben a Szabad Írás közölte. Ugyanekkor megjelent regénye, a Vízkereszttől Szilveszterig, egy béreslegény megrendítő vallomása, egyben a tiszántúli falu pontos keresztmetszete. Hamarosan baloldali lapok, folyóiratok belső munkatársa Darvas József. Szinte mindegyik regényének és drámájának gyújtópontjába az alulról jött értelmiség dilemmáját állítja. Legtalálóbb megfogalmazása ennek az 1942-ben bemutatott dráma: a Szakadék — tanító főhősével és a szerencsétlenül járt legkedvesebb tanítvánnyal, illetve a máig izgató — szorongató erkölcsi felismeréssel, hogy a nép bizalmát csak az iránta tanúsított hűség révén lehet megnyerni és megtartani, s mindehhez az érzelmi elkötelezettség már kevés.