Kalendárium Press Könyvkereskedés

A terrorizmus Dél-Ázsiában

Cikkszám: 
230335

Jelen kötet a 2020-ban megjelent Kína és a Távol-Kelet posztmodern ellensége: a terrorizmus című írás szerves folytatásának tekinthető, amely a dél- és délkelet-ázsiai államok terrorhelyzetének bemutatását kívánja teljessé tenni.

A két írás együttesen egy olyan tizennégy országra kiterjedő, terrorizmus fókuszú biztonságpolitikai összeállítást kíván az olvasó kezébe adni, amely könnyen felhasználható tanulmányok folytatásához vagy ázsiai utazásra és beruházásra felkészülés során, illetve akár a régiós országok képviselőivel folytatott tárgyalások felkészítő háttéranyagaként. Ugyanakkor meghatározó törekvés volt a kézikönyv jelleg megőrzése, amely egyben biztosítja a komplett összefoglaló formátumot is annak érdekében, hogy a kötet széles körű felhasználhatósága megmaradjon.

Nem titkolt cél továbbá, hogy olyan olvasók is kedvüket leljék a könyvben, szakmailag tartalmas, azonban fogyasztható művet vehessenek a kezükbe, akik korábban nem vagy csak érintőlegesen találkoztak a témával. A szerző reménye szerint a kötet közérthető és „jól forgatható” olvasmányként segítheti hozzá az olvasót, hogy a globális gazdaság, illetve a nemzetközi kapcsolatok és annak politikai szempontjából kiemelkedő jelentőségű régiók Magyarországon mind ez idáig kevéssé ismert biztonsági vonatkozásai egy szűkebb szakmai plénumon túl a nagyobb nyilvánosság számára is megismerhetőek legyenek.

Kezdete: 2023.01.04   A készlet erejéig
Megtakarítás: 1 150 Ft
30
3 800 Ft
2 650 Ft
Részletek

Kasznár Attila
A terrorizmus Dél-Ázsiában
Kiadó: Kairosz
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 232
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635140930

Adatok
Szerző:
Kasznár Attila
A terrorizmus Dél-Ázsiában
A terrorizmus Dél-Ázsiában
30
3 800 Ft
2 650 Ft
Webáruház készítés
Pénznem
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok