„Kemény regényeiben sok a líra; sötét, cinikus vagy hamletes alakjai... az ő el nem mondható gondolatait vagy gondolatainak el nem mondható alját monologizálják maguk elé. Lírának foható föl vonzódása az erény szörnyetegei iránt is, akik … valami bűnnél borzasztóbb, de azért imponáló kemény anyagot izzadnak maguk közé, balladai keménységükkel szégyenítve meg az ildomos átlagot. S nem lírai gyökerű-e az a világ ellen lázadó s a világot mégis elfogadó kegyetlenség, mellyel ő hőseit a világtól megkínoztatja; – amint lírai mélységű a tragikum minden tragikusnál, akár Szophoklés az, akár Shakespeare? … A rajongók kompozíciónak a legnagyobb. A regény többfelől tör, sorsok és színek örvénylésével, a balázsfalvi szombatos ünnep felé, ahol a rajongók a hidegeszű Kassai csapdájába futnak, Pécsi Simon kétségbeesve érti meg fellengős, tudós ábrándjai s a tömegrajongás más voltát, a gyáva, jobbágyszívével vértanúságra gyenge szombatos pap, kém és őrült megkapja a halált, s az amorózó Kassai Elemér elestével a végzet szertartásmesterére is visszaüt.” Németh László
„»Rajzolta az embert s az államot/S a sors titkába mélyen béhatott« - hangzanak Gyulai Pál versének sorai, s ha van műve Keménynek, mely az állameszme rajzát messzemenő részletességgel dolgozza ki, úgy az a Zord idő. Történelemszemléletének alapgondolatát, a török és a német közti helytállás, útkeresés eszméjét ebben a regényében fejti ki a legközvetlenebbül, s a maga áttételes módján ebben a regényben ad visszhangot tulajdon korának hangulatára, politikai vadságára is. Zord idő: nemcsak Izabella kora zord, de az 1861 után megújuló önkényuralomé is... A Zord idő már teljes érettségében mutatja meg a regénynek azt a nemzeti formáját, melynek kialakítására Kemény törekedett." Sőtér István
