Az író így vallott a Bűn és bűnhődés mellett mindmáig legnagyobb hatású és legnépszerűbb művéről: „Egy tökéletesen szép embert szeretnék ábrázolni. De nincs ennél nehezebb a világon, különösen most… A szép az eszményi, de se a mi eszményünk, se a civilizált Európáé nincs még kidolgozva. Csak egy tökéletesen szép személyiség van a világon: Krisztus…”
Dosztojevszkij tehát félreérthetetlenül kimondja, hogy művének hőse, Miskin herceg nem más, mint a XIX. század orosz társadalmába helyezett „földöntúli jellemű” lény. Vajon mit hozhat a világnak ez az eszményi szépségű ember? Elcsitíthatja-e a szenvedélyeket, diadalmaskodhat-e a pénz, az önzés hatalma felett, és egyesítheti-e embertársait a szenvedés és a szeretet jegyében?…
Ezt a kérdést tárja az olvasó elé gyönyörű regényében az író. S a sokszálú történet elbeszélése során a maga teljességében mutatkozik meg a géniusz írásművészete: előttünk áll mind a tragikus, mind a lírikus, mind a szatirikus Dosztojevszkij.
