1816. június 2-án a Medúza nevű francia hajó zátonyra futott Afrika nyugati partjainál. A kapitány tisztjeivel, a hajó teljes élelmiszer- és ivóvízkészletével a mentőcsónakba szállt, a legénységet és a hajó utasait egy hevenyében ácsolt tutajra telepítette, és sorsára hagyta. A tutaj száznegyvenkilenc emberrel, árbóc, vitorla nélkül hányódott a tengeren. A tizenkettedik napon az Árgus hajó személyzete megtalálta a hajótörötteket, de már csak tizenöten voltak életben, a többieket elnyelte a tenger, megölték, felfalták a társaik.

Ezt a hajótörést ábrázolja Géricault világhírű, A Medúza tutaja című képe. És ezt a címet adja verseskötetének Frédéric Legrand, Vercors regényének főszereplője, az anarchista-nihilista költő, mert úgy érzi, a mai polgári társadalom gazdagjai ugyanazzal a kegyetlenséggel és brutalitással küzdenek egymás ellen, mint a híres tutaj „utasai”: „A kor: viharos óceán! A pusztuló társadalom hajótöröttei! Gyűlölik egymást! Kölcsönösen felfalják egymást!” Frédéric felesége, Marilise, az ötvenes évek végén súlyos depresszióval keresi fel Esther Aubagne orvosnőt. „Ha egy asszony lelkében megzavarodik, tíz közül kilenc esetben a férj az igazi beteg” – gondolja az orvosnő, és elsősorban Frédéricet hallgatja meg. A házaspár nem sokkal ezután autójával egy szakadékba zuhan és szörnyethal. Baleset? Öngyilkosság? És vajon melyikük vezette az autót? Esther Aubagne a kezelések során gyakran tapasztalja, hogy még a házastársak sem ismerik egymást igazán. És ha egy asszony rájön, hogy csalódott a férjében, megbetegszik, hogy legalább egy időre folytathassa az önámítást. Vajon Legrand-éknál is ez volt-e a baj? A férfi talán csak megjátszotta a lázadót, holott valójában egészen jól beilleszkedett a sokat szidott társadalomba. Ez a csalódás vitte volna a halálba Marilise-t, és vele a férjét is? Vagy megtudott valamit Marilise férje halálos, nagy szerelméről, a gyönyörű Baláról, és kettőjük görögországi idilljéről?